Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Díszkút Gyula

5700 Gyula, Petőfi tér

Díszkút információk

Gyulán a Petőfi tér a költő szobra mögött áll a város első artézi fúrásának emlékkútja. A kútfúrást Czoll Demeter végezte 1893-ban, az ő nevéhez fűződik az első, négyszög alakú kútház megépítése is, melynek állapota 1927-re erősen megromlott.

A ma látható díszkút épületét Heilinger Antal építőmester tervezte 1927-ben. A kút vize egy 1978-as földrengéskor elzáródott, így sokáig csak mint köztéri alkotás volt jelen a város életében. Ma felújított állapotban fogadja a megszomjazó városlakókat és turistákat a Petőfi-tér kellemes hűst adó fái alatt.



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

A kép forrása: sxc.hu
VI. Gyulai Tavaszi Fesztivál

Az országos tavaszköszöntő ünnepsorozathoz csatlakozva Gyula is minden évben megrendezi a Gyula...

Körös Volán
Gyulai közlekedés

Gyula hleyi- és helyközi buszközlekedése, vasúti menetrendje és taxi szolgáltatása.

Logó
Bay Zoltán emlékkő

A gyulai református templom udvarán állították fel a gyualvári születésű tudós és fi......

Köszönet a képért Domokdr-nak. Forrás: wikipedia.hu
Apor Vilmos szobra

A gyulai Belvárosi Római Katolikus tamplom, más nevén Nádi Nagyboldogasszony plébánia el......

Gyula, gyulai, hotel gyula, erkel gyula, békés, gyula várfürdő, gyula térkép,
Gyula, a történelmi fürdőváros

Gyula Békés megyébe székhelye. Az Alföld délkeleti részén található, közvetlenül az országhatár...

Kossuth tér

A Gyula szívében található tágas, központi szerepet betöltő tér egykor a település b......

Logó
Bartók Béla emlékmű

Bartók Béla nagyszabású népdalgyűjtő munkásságát Gyulán és a környező falvakban k......

Logó
Szent Miklós park - Szoborsétány

Gyulán, a Szent László utca felől a várhoz vezető sétányon végighaladva, több, gyulai......

Erkel Ferenc szobor

Gyulán, az Erkel Ferenc téren áll a zeneszerző kétszeres életnagyságú kőtalapzaton ál......

Logó
Erkel-fa

A Gyulai Várfürdő parkjában, kovácsoltvas kerítéssel elkerített korhadt fatörzs emlékezik Erkel...

Logó
1848-49-es honvédtiszti emlékhely

A Gyulán a Várkertben látható honvédtiszti emlékművet a szabadságharc 140. évfordulój......

Logó
Csigakert

Gyulán, az Élővíz-csatorna partján, a Mátyás király utca által határolt területen ta......

Még több Látnivaló Gyulán

Petőfi Sándor szobor

Gyulán, a Petőfi téren áll a költő életnagyságú bronz szobra, melyet Ferenczy Béni k

A gyulai Városháza épülete. Forrás: orszagalbum.hu Készítette: sany!
Városháza

Gyula egykori vármegyeházát, a város mai polgármesteri hivatalát 1876 és 1877 között

Logó
Százéves Cukrászda

A gyulai Százéves Cukrászdát 1840-ben alapította Salis András cukrászmester a város egy...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Lupsánné Kovács Eta véleménye 2014.04.29 18:33
Díszkút Gyula


Lupsánné Kovács Eta

Gyulai anziksz

Szikrázó víz, és
virágos város
vonzza a számos
látogatót;
szökőkút árja,
vízsugár tánca
elvarázsolja az
átutazót.

Ódon a fal, mely
a város vára,
ámulat háza,
ősi a kő;
hűvös a vár és
vastag a tégla
benne lapul a
néma idő;

Parkok vén fái
sorsokat látnak
csendre vigyáznak
őrzik a mát,
templomok tornya,
századok óta
állja az élet
vad viharát.

Ékkő e város,
országunk szépe:
virágos képe
szívnek öröm;
ezernyi csillag a
díszkút fénye,
parkok szépsége
visszaköszön.

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jún 03

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Jún 03

Püspökladányi Győgyfürdő
Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán......
Hajdúszoboszló

Jún 03

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz......
Budapest

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Corso Boutique Hotel Gyula

A négycsillagos Corso Boutique Hotel Gyula élénk belvárosának középpontjában, az üzlet...

2 Ablak a Körösre Apartman Gyula

Apartmanunk egész évben várja Önöket Gyula belvárosának szívében, a Kiskörös partjá...

3 A4 Apartman Gyula

Szeretettel várjuk önöket Gyulán, minden igényt kielégítő apartmanjainkba! Szálláshel...

Shopping a közelben

3 Optika Ofotért Optika Kft.

OFOTÉRT OPTIKA Szaküzletünk szolgáltatásai megújult környezetben vehetők igénybe. Lát...

Megosztom



Látnivaló kereső Gyula

Partnereink




Facebook