Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

BARÁTOM:GYULA!

BARÁTOM:GYULA! információk

MÉCSESEKBŐL RAKTÁK KI A VENDÉGSZERETETET ÉS AZ ÖSSZETARTOZÁST JELKÉPEZŐ ÓRIÁSI SZÍVET
A Harruckern téren együtt táncoltak a néptáncosokkal a Gyulára érkező vendégek

A Magyar Turizmus Zrt. felhívásához csatlakozva, Barátom: Gyula elnevezéssel tartotta meg rendezvényét a Turizmus Világnapja alkalmából a Gyulai Turisztikai Nonprofit Kft. A Magyar Turizmus Zrt. akciójával, az ENSZ Turisztikai Világszervezet által meghirdetett témához kapcsolódva, a vendégszeretet, a vendégbarát viselkedés fontosságára szeretné felhívni a turisztikai szakma, valamint a lakosság figyelmét minden évben szeptember 27-én.

A Harruckern téren este hat órakor együtt táncoltak a néptáncosokkal a Gyulára érkező vendégek és a város lakói, majd a várkertben raktak ki közösen mécsesekből énekszó mellett egy – a gyulai vendégszeretetet és az összetartozást jelképező – óriási szívet.

A programon pálinkával, gyulai kolbásszal és szív alakú csokoládéval kedveskedtek a résztvevőknek.

Pénzes Sándor fotói az eseményről: www.gyulavaros.hu



Még több Blog Gyulán

Gyula, gyulai, hotel gyula, erkel gyula, békés, gyula várfürdő, gyula térkép,
Gyula, a történelmi fürdőváros

Gyula Békés megyébe székhelye. Az Alföld délkeleti részén található, közvetlenül az országhatár...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Címkék

Turisztika,

Blog

Eseménynaptár

Máj 22

Májusi programok
Májusra már vitathatatlanul felengedtünk a téli, kora tavaszi merevségből és egyre inkább progr...
Városom.hu

Máj 25

Omega 50 – Jubileumi Szimfonikus koncert
Az ország legendás rock bandája, az Omega 2012-ben nagyszabású koncert turnéval ünnepli 50. szü...
Miskolc

Máj 25

DumDum Electronic Music Fest
A DumDum 2012-re - rövid múlt ide vagy oda - már a hazai elektronikus zenei élet vezető re......
Fesztiválok Városa

Megosztom



Blog kereső Gyula

    

Partnereink




Facebook