Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Csigakert Gyula

5700 Gyula, Csigakert

Csigakert információk

Gyulán, az Élővíz-csatorna partján, a Mátyás király utca által határolt területen található az egykor sokat látogatott Csigakert parkkompozíció. A közvetlen a Várfürdő közelében elterülő park valójában egy mesterséges kilátódomb, mely a rajta csiga alakzatban lefutó sétányról kapta a nevét.

A Csigakert

Az ősparkGyula egyik legnagyobb zöldterülete, amely eredetileg az egykori kastélyparkhoz tartozott. A parkban található Felek Gyula szobrászművész nagyszerű alkotása, a carrarai márványból kászült Sissi szobor. A park területe a később átépítések során széttagolódott, egyes területeire más funkciókat telepítettek. A kilátódomb helyén szabadtéri színpad létesült, a kert északkeleti részéből építési területeket leválasztásával szálloda és étterem épült.
 
Mindezen változások eredményeképpen közpark funkcióját fokozatosan elveszítette, ma a természetvédelemi felügyelet alatt álló terület.

 

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Adventi és karácsonyi programsorozat a Gyulai várban
Advent a gyulai Várban és a Ladics házban

A Gyulai vár fala december 7. és december 17. között ünnepi hangulattal, izgatott várakozással ...

Körös Volán
Gyulai közlekedés

Gyula hleyi- és helyközi buszközlekedése, vasúti menetrendje és taxi szolgáltatása.

A gyulai Várfürdő Forrás: orszagalbum.hu Készítette: Andi
Gyulai Várfürdő

A Gyulai Várfürdő, melyet méltán tartanak Magyarország egyik legszebb gyógyfürdőjének......

Logó
Gyulai Vármúzeum

A Gyulai Vármúzeum a gótikus épület falai között 24 kiállítóteremmel várja a múlt emlékei közöt...

Gyula, gyulai, hotel gyula, erkel gyula, békés, gyula várfürdő, gyula térkép,
Gyula, a történelmi fürdőváros

Gyula Békés megyébe székhelye. Az Alföld délkeleti részén található, közvetlenül az országhatár...

Erzsébet királyné mellszobra

Gyulán, a Csigakert parkjában található Erzsébet királyné, közkedvelt nevén Sissi mell......

Logó
Gyulavári Kastély

A kastély és a birtok története az 1698-as évig nyúli vissza, amikor is Lőwenburg János......

A gyulai vár
Gyulai vár

A XV. században épült Gyulai vár Európa egyetlen ilyen jó állapotban fennmaradt gótikus vára......

Még több Látnivaló Gyulán

Logó
Kálváriadomb

A Gyula DNy-i határánál látható Kálváriadomb valójában egy i.e. 2000-ben emelt földpi...

Tóth Béla lovasszobra a gyulai várban
Végvári vitéz szobor

A Gyulai Vár derékvárának déli szegleténél áll Tóth Béla szobrászművész végvári ...

Erzsébet királyné mellszobra

Gyulán, a Csigakert parkjában található Erzsébet királyné, közkedvelt nevén Sissi mell...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 18

Békéscsaba, a mindig megújuló város
Az Alföld szívében fekszik Békéscsaba, amelyet Európa legnagyobb falujának is neveznek. ......
Békéscsaba

Jan 18

Debrecen, a Tiszántúl Rómája
Magyarország második legnagyobb városát – népességben és területileg egyaránt – „Kálvinista Róm...
Debrecen

Jan 18

Győr, a mindig élettel teli város
A mindig élettel teli, fesztiváloknak és más kulturális eseménynek is otthont adó megyes......
Győr

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Békéscsaba, a mindig megújuló város
Városháza

Az Alföld szívében fekszik Békéscsaba, amelyet Európa legnagyobb falujának is neveznek. ...

Szállás a közelben

1 Aranykereszt Hotel Gyula

Bemutatkozás " Gyula város szívében, a gasztronómia csúcsán " Fel

2 Central Apartman Gyula

A Central Apartman Gyula belvárosában helyezkedik el, a termál fürdő rövid, kellemes sét...

3 Körös Apartman Gyula

Gyula város központjában,új építésű társasházban igényesen kialakított,első emelet...

Megosztom



Látnivaló kereső Gyula

Partnereink




Facebook