Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Gyula / Látnivalók / Terek, parkok / Szent Miklós park - Szoborsétány

Szent Miklós park - Szoborsétány Gyula

5700 Gyula, Szent Miklós park

Szent Miklós park - Szoborsétány információk

Gyulán, a Szent László utca felől a várhoz vezető sétányon végighaladva, több, gyulai kötődésű neves személyiség szobrát ismerhetjük meg.

A Szent Miklós park szobrai

A Szent Miklós park szoborsétányának egyik kiemelkedő alkotása Búza BarnaAdy Endrét ábrázoló munkája. A XX. század egyik legnagyobb magyar költőjének és újságírójának 1973-ban készült kétszeres életnagyságú mellszobra süttői fehér mészkőből készült.
 
A sétány másik impozáns alakja a Gyula közelében található Ajtós községből származó festő és grafikus, Albrecht Dürer mellszobra.
A német reneszánsz nagy művészét Kocsis András öntötte bronzba 1963-ban. A kétszeres életnagyságú szobor kő magasabb posztamensen áll.
 
A művészek sorában megtalálhatjuk továbbá Makrisz Agamemnon 1962-ben készült Bartók Bélát megörökítő másfélszeres életnagyságú bronz mellszobrát is.
 
Bartók után Szabó László megformálásában József Attila mellszobrának látványa tárul elénk, mely dunaharaszti fehér mészkőből készült 1966-ban.
 

 



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

A kép forrása: sxc.hu
VI. Gyulai Tavaszi Fesztivál

Az országos tavaszköszöntő ünnepsorozathoz csatlakozva Gyula is minden évben megrendezi a Gyula...

Körös Volán
Gyulai közlekedés

Gyula hleyi- és helyközi buszközlekedése, vasúti menetrendje és taxi szolgáltatása.

Logó
Bay Zoltán emlékkő

A gyulai református templom udvarán állították fel a gyualvári születésű tudós és fi...

Köszönet a képért Domokdr-nak. Forrás: wikipedia.hu
Apor Vilmos szobra

A gyulai Belvárosi Római Katolikus tamplom, más nevén Nádi Nagyboldogasszony plébánia el...

Gyula, gyulai, hotel gyula, erkel gyula, békés, gyula várfürdő, gyula térkép,
Gyula, a történelmi fürdőváros

Gyula Békés megyébe székhelye. Az Alföld délkeleti részén található, közvetlenül az országhatár...

Logó
Bartók Béla emlékmű

Bartók Béla nagyszabású népdalgyűjtő munkásságát Gyulán és a környező falvakban k...

Logó
1848-49-es honvédtiszti emlékhely

A Gyulán a Várkertben látható honvédtiszti emlékművet a szabadságharc 140. évfordulój...

Logó
Csigakert

Gyulán, az Élővíz-csatorna partján, a Mátyás király utca által határolt területen ta...

Még több Látnivaló Gyulán

Logó
Kálváriadomb

A Gyula DNy-i határánál látható Kálváriadomb valójában egy i.e. 2000-ben emelt földpi...

Zwack Pálinkamanufaktúra, Kecskemét
Zwack Pálinka Manufaktúra

Kecskeméten évszázadokra visszatekintő hagyomány van barackpálinka főzésnek, írásos e...

Logó
1848-49-es honvédtiszti emlékhely

A Gyulán a Várkertben látható honvédtiszti emlékművet a szabadságharc 140. évfordulój...

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Jan 30

Rejtélyek Szobája
Fantasztikus szórakozás, mozijegy áron! Több, mint egy órátok van arra, hogy különböz...
Budapest

Jan 30

Számtalan szabadidős lehetőség, családi-és gyermekprogramok, finom ételek, zamatos boro...
Festői környezetben várunk mindenkit - számtalan szabadidős lehetőséggel! Nálunk jól
Balaton

Fizetett hirdetés

Térkép




Szállás a közelben

1 Aranykereszt Hotel Gyula

Bemutatkozás " Gyula város szívében, a gasztronómia csúcsán " Fel

2 Central Apartman Gyula

A Central Apartman Gyula belvárosában helyezkedik el, a termál fürdő rövid, kellemes sét...

3 Körös Apartman Gyula

Gyula város központjában,új építésű társasházban igényesen kialakított,első emelet...

Megosztom



Látnivaló kereső Gyula

Partnereink




Facebook